Keresés:




Hirlevél:

Ökoturisztikai park

Nyomtat
Dél- Balatoni Kulturális és Ökoturisztikai Park

/Tervezet/

1./ Előzmények

Zamárdi nagyközség évek óta tervezi, hogy az idelátogatóknak megtekinthetővé teszi, lehetőleg minden korosztály számára érthető és egyben realisztikus módon – a térségben lévő régészeti lelőhelyeken feltárt kincseket, az 1000-1500 éves múltat őrző feltárások eredményeit és megmutatja a környék természeti szépségeit, a lankás domboldalakon feltáruló vizek és erdők állat-és növényvilágát.

2./ Indokok

Rohamosan fejlődő világunkban nemcsak Európában, Magyarországon, hanem a Balaton mellett is egyre nagyobb a keresletet az üdülőhelyeken létesítendő kultúrált, történelmi hagyományokat, múltat bemutató, (öko) turisztikailag vonzó, de egyben szórakoztató helyekre is. A rendelkezésre álló régészeti anyagok, a természet adta lehetőségek, a táj szépségének ötvözése, az autópályához való közelség, a terület gépjárművel történő jó megközelíthetősége, a nagyvárosi nyüzsgéstől való mentessége, de egyben a nagyvároshoz való közelsége is, mind-mind indokolják a Park megépítését.

3./ Dél-Balatoni Kulturális és Ökoturisztikai Park létrehozásáról

A park megépítésének elsődleges célja az avar, kelta „történelmi hagyaték bemutatása. A terv fontos része a régi idők életmódját megidéző, szórakoztató, tanító park létrehozása, melyben az „in situ” megtekinthető leletek mellett, a zöldfelületeken kialakított terek a harcászat, íjászat; az élelemszerzés (földművelés, állattartás, gyűjtögetés, vadászat, halászat) valamint a spirituális élet bemutatása történik. A kisebb házakban elhelyezett műhelyek a kézműves (bőrős-nemezelő, kovács, fazekas) mesterségeket elevenítik fel, valamint a fentebb említettek kipróbálására nyújtanak lehetőséget. A Parkban található Kerek étteremben a középen megépített tűzhely-kemence szimbolizálja az elődeink életében is fontos szerepet betöltő tűz fontosságát, valamint segítségével eleink étkezési szokásaiba (élesztő nélküli lepények, kásák, növényi örleményekből készült „egytál” ételek, hússütés) nyerhetünk bepillantást. Ezekkel az étkekkel is hangsúlyozni kívánjuk a Park természet-közeli, hagyományőrző jellegét.

A megfogalmazott célok érdekében létesülő Park egyesíti a hagyományos múzeum és a mai korban elfogadott, aktív részvételre számító tudományos Ismeretterjesztés tereit. A tervezet építmények mindemellett teret adnak a környéken lévő természeti területekre szervezett túrák információs szolgálatának, valamint kulturális, hagyományőrző és idegenforgalmi rendezvényeknek, látnivalóknak.

4./ Dél- Balatoni Kulturális és Öko- turisztikai Park jellemzői

A Dél- Balatoni Kulturális és Ökoturisztikai Park a Zamárdi külterület 05/30 hrsz-ú ingatlan területén jön létre, mely természetben Zamárdi D-i részén a régi Balatonendréd felé vezető út mellett található. A tervezett létesítmény a térség kulturális, turisztikia és hagyományőrző fellegvárának szerepét hivatott betölteni. A főbejárat az avar és keltakori múltunkhoz méltó sátorszerű, ötszögletű, félig földbesüllyesztett, kétszintes, Fedett közbenső térrel rendelkező, tekintélyt parancsoló hatalmas építmény „szájánál” található. A centrálisan elhelyezett fedett térből nyíló turisztika információ, a múzeum,az étterem, a több célra hasznosítható termek (előadások, koncertek, mozi, egyéb kulturális, rendhagyó rendezvények, stb.) a park nyitva tartásától függetlenül megközelíthetőek.

Fontosabb adatok:

A telekterület 34 318 m2, a telek egy része: 30 500 m2 különleges múzeumi övezetbe, míg a maradék rész 3 818 m2 mezőgazdasági övezetbe; vízgazdálkodási övezetbe ( patak melletti sáv), valamint ökológiai hálózat által érintett egyéb övezetbe van sorolva. Tervezett beépítés összesen: 2221 m2.

Épületek:

Főépület ( múzeum-nagyterem-étterem) a Park bejáratánál:
1. Múzeum: hagyományos és interaktív kiállító termek
2. Panoptikum a pincében
3. Éttermek: nagy étterem, kávézó, kerek étterem
4. Előadó termek (100 férőhely)
5. Szállás 5 apartman
6. Foglalkoztatók 104 m2
7. Illemhelyiségek (mosdók, Wc-k.)

Parkolók: 111 db, valamint 6 db busz megállási lehetőség

Főépület udvar felőli része, középen a fedett belső térrel

Főépület földszinti alaprajza

Főépület emeleti alaprajza

Park zöldfelülete: 22 300 m2.

Park épületei:
1. Műhelyek: kovács, bőrős-nemezelő, fazekas műhely
2. Gazdasági épületek
3. Kerek étterem
4. Szentély
5. Szabadtéri színpad
6. Régészeti bemutató terület
7. Labirintus játszótér
8. Harci játékszín
9. Íjász gyakorlópálya
10. Növénybemutató
11. Állatetető és – simogató

5./ A Park létrehozása érdekében végzett eddigi tevékenységek

Zamárdi Nagyközségi Önkormányzat 2006/2007-ben közbeszerzési eljárást írt ki a Park építészeti terveinek elkészítésére. Az eljárás során több pályázó közül választották ki, a nyertes K.Kovács Építésztervező Kft-t ( Budapest, Nagysándor J. u. 108., ügyvezető: Kovács Gábor), mely elkészítette a rendelkezésre álló helyszínrajzokat, építészterveket, ezek a mellékletben megtalálhatóak.

A Park terveinek engedélyeztetése folyamatban van 2007. május hónapban elkészült a Környezetvédelmi Tervfejezet, valamint az ÁNTSZ, a Tűzvédelmi műszaki leírás, az Épületgépészet tervek is, a további engedélyeztet ésekhez rendelkezésre állnak.

6./ Zárszó

Szeretnénk, ha pályázati úton megvalósulhatna a Dél-Balatoni Kulturális és Öko-turisztikai Park megépítése, mert ezzel- mindannyiunk örömére- a Balaton déli partján méltó emléket állíthatnánk őseinknek.

 

Copyright © 2009 Zamárdi | Adatvédelem | Impresszum