Keresés:




Hirlevél:

Hirdetmények

Nyomtat

 

 

J E L E N T É S

 

Zamárdi Város Önkormányzatának

vagyoni és pénzügyi helyzetéről

a képviselő-testület megalakulását követően keletkezett,

következő éveket terhelő pénzügyi kötelezettségekről

 

 

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 50/A. § (4) bekezdés rendelkezése szerint a polgármesterek és a helyi önkormányzati képviselők választásának évében a választás napját megelőző 30 nappal a polgármesternek jelentést kell késztenie az önkormányzat pénzügyi helyzetéről és a választási ciklusban keletkezett, későbbi éveket terhelő pénzügyi determinációkról, kötelezettségekről.

 

 

I.    Az Önkormányzat tervezett bevételei és azok teljesítése

 

Az önkormányzat 2010. évi tervezett bevételei előirányzatait, valamint azok I. félévi teljesülését a jelentés 1. sz. melléklete tartalmazza, melyben bemutatásra kerülnek a 2010. évi eredeti előirányzatok, a szeptemberi képviselő-testületi ülésre javasolt módosított előirányzatok.

 

A 2010. szeptemberi testületi ülésre javasolt módosított előirányzat tartalmazza az első félévben az önkormányzatot megillető központi pótelőirányzatokat és elvonásokat, az önkormányzat által nem tervezett I. félévben ténylegesen befolyt többletbevételeket, a bevételi elmaradások által szükségessé vált módosítási javaslatokat, és a Képviselő-testület által hozott - pénzügyi jellegű döntésekről szóló - határozatok átvezetését.

 

Az érvényes éves bevételi előirányzatok a 2010. év 1-6. hónapjában 397.908 E Ft-tal 37 %-ra teljesültek. Ez az összeg tartalmazza az előző évről áthúzódó pénzmaradványt, valamint a kiegyenlítő, függő, átfutó bevételeket is.

 

Az első félévben befolyt pénzforgalmi bevétel 407.942 E Ft volt, amely az érvényes előirányzathoz képest 40 %-os, teljesítést mutat. Az előző évről áthúzódó, úgynevezett pénzforgalom nélküli bevételek összege (pénzmaradvány) 57.465 E forint volt.

 

1.)  Intézményi működési bevételek:

 

Az intézményi működési bevételek között kerültek megtervezésre a Polgármesteri Hivatal valamint az önkormányzati intézmények feladatellátásával összefüggő bevételek, valamint az államháztartáson kívülről származó működést szolgáló támogatások.

 

Az intézményi működési bevételek érvényes előirányzata 53.203 E Ft, első félévi teljesítése 68 %, ami az időarányos teljesítési szintet meghaladja.

 

·        A hatósági jogkörhöz köthető bevételek időarányos teljesülése 24 %. Ezek a bevétel Polgármesteri Hivatal hatósági és egyéb szolgáltatási tevékenységének bevételeiből származnak (hatósági díjak)

·        Egyéb saját bevételek időarányos teljesítése 67 %, amely többletbevétel az intézményi körben realizálódott (intézményi térítési díjak, bérleti díjak, hirdetési díj, internet használati díj, rendezvények jegybevételei)

 

·        A kamatbevételek 76 %-kal haladják meg a 2010. évre tervezett éves előirányzatot, amely a lekötött betét utáni kamat bevételt is-nem tervezett- magába foglalja.

 

 

2.)  Önkormányzat sajátos működési bevételei:

 

E bevételi körben terveztük meg a központi költségvetés ,az önkormányzati helyi adókat és az egyéb sajátos bevételeket, melyek a lakosságtól és a különféle szervezetektől származnak, valamint itt jelennek meg a jogszabályok alapján kirótt bírságok bevételei.

 

Az önkormányzat sajátos működési bevétele (adóbevételek, bérleti díjak, bírságok) összességében a vártnak megfelelően alakult, 44 % 203.307 E Ft összegben. Ebből a helyi adó bevétel 150.862 E Ft, az átengedett központi adó 53.937 E Ft, az egyéb sajátos bevétel 1.630 E Ft, a bírság 1.913 E Ft. 

 

 

3.)  Önkormányzat sajátos felhalmozási bevétele

 

      Ezen a jogcímen terveztük a magánszemélyek kommunális adóbevételét (felhalmozási célú) 4.300  E Ft összegben.

Itt került elszámolásra egy korábbi lakásértékesítés tárgyévi bevétele, 12 E Ft és a kommunális adó bevétele, 3122 E Ft.

 

 

4.)  Felhalmozási és tőke jellegű bevételek

 

      Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel címen a lakosságtól közmű hozzájárulásokból 370 E Ft folyt be.

 

 

5.)  Támogatásértékű bevételek

 

      A támogatásértékű bevételek a 112.960 E Ft előirányzata az első félévben 7 %-ra teljesült. A támogatásértékű bevételeken belül

 

  • a működési célú támogatási bevételek 46 %-ra teljesültek, ami időarányos teljesítésnek felel meg;
  • a felhalmozási célú támogatási bevételek teljesülése jelenleg 0 %, melynek oka, hogy ezen az előirányzati soron kell szerepeltetni az önkormányzat által tervezett pályázatok bevételi előirányzatát.

 

 

6.)  Tartósan adott kölcsönök visszatérülése

 

      Ezen a címen kerülnek megtervezésre a lakáskölcsönök, melyek teljesítése 1.037 E Ft az időarányosnál magasabb, 65 %.

7.)  Önkormányzatok költségvetési támogatása

 

Az önkormányzatok költségvetési támogatása összességében 88.271 E Ft-ra, teljesült az I. félévben, amely 61 %-os teljesítést mutat (központi pótelőirányzattal együtt), és teljesülése 100 %-ra várható az év végéig.

 

 

8.)  Finanszírozási célú bevételek

     

      Az átgondolt és takarékos gazdálkodás módszeres megvalósítása mellett az első félévben az önkormányzat költségvetésének végrehajtásához nem volt szükség hitelek felvételére.

     

                                       

II.  Az Önkormányzat tervezett kiadásai és azok teljesítése:

 

A kiadások érvényes előirányzata – a bevételi előirányzatokkal egyezően – 1.00.902 E Ft, amely az első félévben 445.945 E Ft-ra, azaz 42 %-ra teljesült, amely összeg tartalmazza a kiegyenlítő, függő és átfutó kiadásokat is.

 

A felhasználás jogcímei az alábbiak szerint alakultak az első félévben:

 

  • működési kiadásokra 330.814 E Ft-ot, az érvényes előirányzat 48 %-át;

 

  • pénzeszköz átadásokra, társadalom- és szociálpolitikai juttatásokra 16.663 E Ft-ot, az érvényes előirányzatok 52 %-át;

 

  • felújításokra 1.679 E Ft-ot, az érvényes előirányzatok 14 %-át;

 

  • beruházásokra 62.616 E Ft-ot, az érvényes előirányzatok 25 %-át;

 

  • hitelek visszafizetésére 6.681 E Ft-ot, az érvényes előirányzatok 33 %-át fordítottuk.

 

Zamárdi Város Önkormányzatának 2010. I. félévi kiadásainak előirányzat-csoportonkénti alakulása az alábbiakban és a 2. sz. mellékletben kerül bemutatásra.

 

 

1.)  Működési kiadások

 

E kiadási körben tervezzük meg és számoljuk el a költségvetés végrehajtásaként az intézmények, a Polgármesteri Hivatal működésével, az önkormányzati szakmai feladatok ellátásával kapcsolatos ténylegesen teljesített működési kiadásokat.

 

A működési kiadások érvényes előirányzata 659.149 E Ft, amely időarányosan 48 %-ra teljesült.

A működési kiadásokkal kapcsolatosan megállapítható, hogy a ezen jogcímen évek óta  jelentős kiadásemelkedés jellemző a feladatok állami finanszírozásának csökkenése mellett.

           

 

2.)  Pénzeszköz átadások, egyéb támogatások és társadalom- és szociálpolitikai juttatások

 

 

a.)  Támogatás értékű működési és felhalmozási kiadások

 

      Támogatásértékű kiadások között azokat a kiadásokat kell megtervezni, melyet az önkormányzat saját költségvetéséből egyéb államháztartáson belüli szervezet részére a költségvetési rendeletében biztosított keretösszeg erejéig támogatásként biztosít.

 

      A támogatásértékű működési kiadások érvényes előirányzata 6.726 E Ft melynek teljesülése a beszámolási időszakban 16 %. 2010. októberében kerül sor a Siófoki Többcélú Kistérségi Társulásnak a települési hozzájárulások átutalása.

 

b.)  Működési és felhalmozási célú pénzeszköz átadások

 

      Pénzeszköz átadásként kell tervezni és elszámolni az önkormányzat saját költségvetéséből működési illetve felhalmozási célra non-profit szervezeteknek, háztartásoknak, önkormányzati vállalkozásoknak átadott pénzeszközöket.

           

c.)  Társadalom- és szociálpolitikai juttatások

 

      A szociális támogatások a többször módosított 1993. évi III. tv. (Szociális törvény), az 1997. évi XXXI. tv. (Gyermekvédelmi törvény), valamint a többször módosított 10/1997.(IV.29.) Ör. számú rendelet alapján kerülnek megtervezésre és kifizetésre.

      A támogatások általános viszonyítási alapja a mindenkori öregségi nyugdíjminimum.

      A társadalom- és szociálpolitikai juttatások előirányzata 11.580 E Ft-ból a beszámolási időszakban 6.835 E Ft került kifizetésre, amely az érvényes előirányzathoz képest 49%-os felhasználást jelent.  

A törvényekben meghatározott segélyek kifizetésének a költségvetési törvényben meghatározott százalékát az önkormányzatnak az állami költségvetés visszatéríti.

     

3.)  Felújítási és felhalmozási kiadások

 

      A felújítási kiadások 8.950 E Ft-os előirányzata 14 %-ra, a felhalmozási kiadások 221.653 E Ft-os érvényes előirányzata 25 %-ra teljesült az első félévben.

 

PÁLYÁZATOK ALAKULÁSA

 

 2010-BEN ELNYERT PÁLYÁZATOK ALAKULÁSA

 

 

PÁLYÁZAT CÍME:

 

Kivite-lezés

Kezdés

 

Igényelt támogatás

(Ft)

 

 

Önerő

(Ft)

 

Támogatás

Kifizetés

 

Várható kiadások

 

LEADER- EMVA MALSCH PARK

 

Kivitelező kiválasztása megtörtént

 

2010.máj.1.

 

Nettó

29.969.921,-

 

ÁFA összege

 

7.492.480,- Ft

 

 

 

Utófin

 

Befejezve:

2010. 07.04

 

 

 

Az óvoda kapacitásbővítése, multifunkcionális terem+ új csoportszoba

 

 

 

2010. ősz 

 

Br.20.000.000 - Ft , de!!!

 

Br.12.000.000,- Ft-ot nyertünk

 

a maradék

önerővé válik

Vállalt önerő eddig 14.190.000,-Ft, de most hozzájött a 8.000.000,- Ft

+ kiviteli szintű tervek (kb. 2.000.000,- Ft)

+ egyéb költségek

 

 

Utófin.

 

 

2010. 08.16

IKSZT közösségi ház átalakítása, eszközök beszerzése 

Csúsztat-

ható, jóvá hagyott döntéstől számított 3 éven belül kell megvalósítani

Nettó 24.224.193-, Ft + 1.800.000,-Ft működésre

 

ÁFA összege

Várható:

6.506.048,- Ft

utófin

Nyert

2010.ápr.8

 

 

 

FOLYAMATBAN LÉVŐ, BENYÚJTANDÓ PÁLYÁZATOK

                          

 

 

Pályázat neve

 

Igényelt támogatás

 

Önerő

 

Összköltség

(Ft)

Döntés és megvalósítás várható ideje

Városrehabilitációs pályázat (IVS+ATT) 

279.504.794,-Ft

70.669.691,- Ft ( melyből 30.669.961,- Ft  hitelfelvételre van tervezve)

 

Br. 350.174.485,-Ft

Az I. fordulós döntés megtörtént,

Sikeresen teljesítettük .

II.forduló és projektfejlesztés még hátravan.

2011. évben  közbeszerzés után

Kezdődhet a kivitelezés.

Várhatóan átcsúszik 2012-re is.

 

Turisztikai vonzerő pályázat újra benyújtásra kerül

36.393.927,- Ft

36.393.928,- Ft

 

Br.

72.787.855,-Ft

Döntés:

nyertünk

 

Közbeszerzés köteles!!! ( min.3 hónap)

 

Megvalósítás kezdete 2011.

Összesen:

315.898.721,-Ft

107.063.619,-Ft

422.962.340,-Ft

 

 

 

Tájékoztatás a tervezett beruházások költségeiről

 

Elnevezés

Nettó költség

Bruttó költség

Megjegyzés

Önerő

vagy hitel

/ bruttó költség /

/Ft/

Összes költségigény, mely az önkormány

zatot terheli

Zöldfa utcai parkoló csak tervezési díj

(turisztikai pály.)

 

380.000,- Ft

 

475.000,- Ft + engedélyeztetési költségek

Út, csapadékvíz elvezetés, olajfogóval

5 blokk

Kivitelezése

Kb. br.

14-15.000.000

 

475.000,-Ft

Magyarház utca- Fő utcai csomópont

80.000,- Ft

100.000,- Ft + engedélyeztetési költségek

Csak a csomópont kiépítése!!!!

Kivitelezés várható önköltsége:

Br. 6.000.000,-

 

6.100.000,- Ft

Bácskai utca gyalogátkelő

 

150.000,- Ft

 

400.000,- Ft világítás

 

187.500,-Ft + engedélyeztetési költségek

+ 500.000,- Ft a világítás

 

Gyalogátkelő, világítás, táblák

Kivitelezés várható önköltsége:

Kb.  120.000,-

 

 

 

 

807.500,- Ft

Keszeg köz és Ponty utca közötti útszakasz

Csak

Tervezési díj !!

 

650.000.- Ft

 

812.500,- Ft + engedélyeztetési költségek

 

580 fm út, csapadékv. Befogadóig t.elvezetéssel

 

 

Nem lehet előre megbecsülni

 

812.500,- Ft

 

Endrédi utcai járda Zamárdi új temetőhöz

 

 

!!! nyomvonal várhatóan magánterületet érint, tárgyalások folyamatban

A kivitelezés önköltsége:

Várhatóan br. 4.052.350,- Ft

(területmegszerzés nélkül)

 

 

4.052.350,- Ft

Becsült engedélyezési költségek mind az 5 tervezett beruházásra

 

 

Kb. Min. 700.000,- Ft

 

 

 

Kb. 700.000.-, Ft

 

 

 

 

 

 

Óvoda tetőtér beépítési kiviteli és épület-gépészeti tervek

Kb.

1.600.000,- Ft

Kb. 2.000.000,- Ft + engedélyeztetési költségek

Összes ép.gépészeti

Kiviteli szintű tervek elkészítése

A kivitelezés várható önköltsége:kb. 30.000.000,-

32.000.000,- Ft

Napkollektor létesítéséhez kiviteli tervek készítése

150.000,- Ft

187.500,- Ft + engedélyeztetési költségek

Turisztikai pályázat keretében a vizesblokk tetejére tervezzük

Kb. 6.000.000,-

33.662.500,- Ft ( a turisztikai pályázat teljes önerejével növelt költség)

IKSZT közösségi ház átalakítása, eszközbeszerzés

26.024.193,- Ft

32.530.241,- Ft

Csúsztatható!

Figyelni kell, hogy ez az elem, szerepel

a városrehab, pályázatban is

A kivitelezés

Várható önköltsége:

32.530.241.

6.506.048,- Ft

A közösségi ház átalakítása két pályázatban szerepel, ezért csak a városrehab. Pályázat önerejét számoljuk

Városrehabilitációs pályázat IVS+ ATT

279.504.

794,-Ft

70.669.691,- Ft ( melyből 30.669.961,- Ft  hitelfelvételre van tervezve

 

Kivitelezés

Várható költsége:

350.174.485

70.669.691,- Ft

*Megjegyzés: A pályázatok várható költsége becsült adat, még nem végleges.

 

 

4.)  Tartalékképzés

 

      Az eredeti költségvetési rendelet elfogadásakor a Képviselő-testület 65.681 E Ft általános tartalékkeret elkülönítéséről döntött, amely előirányzat év közben a 65.476 E forintra módosult. Az általános tartalék az előre nem tervezhető kiadások fedezetére szolgál.

     

 

Az első félévi teljesítési adatokból megállapítható, hogy az önkormányzat 2010. évi költségvetése körültekintően megtervezett, és végrehajtható.  

 

 

III.  Következő éveket terhelő pénzügyi kötelezettségek

 

A választási ciklusban keletkezett és az elkövetkezendő éveket terhelő adósságszolgálatból eredő pénzügyi kötelezettségek főbb tételeit a jelentés 3. sz. melléklete tartalmazza a kötelezettségek pontos megnevezésével együtt.

 

 

Zamárdi, 2010. szeptember 3.

 

 

Csákovics Gyula

polgármester

 

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2009 Zamárdi | Adatvédelem | Impresszum